Éves horoszkópok kategória bejegyzései

Vízöntő: Éves horoszkóp

2016-ban a vízöntő jegy szülötteinek számolniuk kell néhány változással. Ez azt is jelenti számukra, hogy néhány tehertől megszabadulnak. Ez jó is, mert az elmúlt év végén néhány esetben elszakadt a realitások talajától. A Szaturnusz segít ebben az évben, hogy a realitások talaján maradjon, felálljon és újra megtalálja régi erejét. Most már nem elégszik meg pusztán az álmokkal, készen áll arra, hogy fegyelmezetten megvalósítsa azokat.

Párkapcsolati horoszkóp 2016

2016-ban a párkapcsolat terén a vízöntő nem engedi meg, hogy minden terhet egyedül viseljen. Határokat szab, új felállást javasol, új ötletekkel áll elő. Azok a kapcsolatok, amelyekben nem áll vissza az egyensúly, könnyen felbomlanak.Ha ez megtörténik, ne keseredjen el, nem marad sokáig egyedül. Az egyedülálló hölgyek érdekes emberekkel találkoznak. Párkapcsolat és szerelem terén tartogat ez az év kellemes meglepetéseket.

Munka / szakmai horoszkóp 2016

Ha a vízöntő jegy szülötte 2016-ban kimarad a hatalmi harcokból munkahelyén, nyert ügye van.Ez a magatartás az egészségnek is kedvező. Kérjen időpontot főnökétől, és kérjen fizetés emelést. Májusig illetve szeptembertől kezdve biztos kézzel kezeli anyagi dolgait.
Óriási lehetőséget tartogat a vízöntők számára ez az év, vagy önálló vállalkozást hozhat létre, vagy olyan munkát kaphat, ahol nagy a személyes felelőssége.




Egészségügyi horoszkóp 2016

A 2016 mozgalmas év lesz a vízöntő számára, ezért nagy szüksége lesz az életerejére. Rendszeresen kapcsolódjon ki, mozogjon. Mély érzelmi élete miatt nehezen szabadul meg dolgoktól, amelyek károsan hathatnak egészségére. Sok helyen van lehetőség, jógázni, hagyjon fel a kifogások keresésével.

Tehát mire számíthatnak a Vízöntők 2016-ban:

A 2016-os éves horoszkóp szerint a csillagok állása jó a vízöntőknek, nem kell számolniuk semmiféle rendkívüli eseménnyel. Lesz idejük hátradőlni, és elgondolkodni azon, hogy mi is számukra a helyes út. Tíz éve várnak a vízöntők arra, hogy elveik szerint élhessenek, szabadok és függetlenek lehessenek. Ez azonban csak képzelgés marad, semmi sem változik 2016-ban.



Szűz: Éves horoszkóp

A szűz szülöttek számára a 2016-os év mottója az újrakezdés. Ez nem egyszerű, erőfeszítést kíván, de ha nem adja fel, akkor törekvései elnyerik jutalmukat. Azonban nem elég, ha csak új külsőségeket teremt. A belsejéből fakadóan kell akarnia, csak így érheti el céljait sikerrel. Ebben a periódusban legyen türelmes, ne rontson ötleteivel ajtóstól a házba. Elsősorban az év első felében a Jupiter ereje segítségével előbbre fog lépni.

Párkapcsolati horoszkóp 2016

A párkapcsolat és a szerelem terén a szűz jegyben születettek sikeres évre számíthatnak. Még akik évek óta párkapcsolatban élnek azt tapasztalhatják, hogy szerelmük ragyogó fényben tündököl, és új lendületet kap. Partnere Ön mellett áll, kéz a kézben sétálhatnak át az életükön. Nagy reményei lehetnek azoknak a szüzeknek is, akik még nem találták meg az ideális társat. Keresés közben különösen a bika és a skorpió jegyben születettekre figyeljenek, mert ezek között találhatja meg ideális társát egy boldog kapcsolathoz.

Munka / szakmai horoszkóp 2016

A szűz szülöttek számára a 2016-os év nem sok ösztönzést, motivációt mutat. Ennek azonban saját maga az oka, mivel a szüzek hajlamosak minden sarokban potenciális ellenfelet látni. Ennek azonban semmi alapja nincs, a legtöbb aggályuk nélkülöz minden alapot, és az év második felében szinte magától megoldódnak. Az év második felében remek ötletei lesznek. Kiderül a szüzekről, hogy milyen szorgalmasan dolgoznak. Ez pozitív hatással lesz a bankszámlájára is. Több vásárlást engedhet meg magának. Addig is tartson ki, hozza ki mindenből az Ön számára legjobbat. Egyszerűen fogja fel az életet lazábban.




Egészségügyi horoszkóp 2016

A szüzek a 2016-os évben hajlamosak a rosszkedvre és az elégedettlenségre. Ezek legeredményesebb ellenszere a szauna vagy egy wellness program. Meglátja sokkal jobban érzi magát, ha emberek közé megy, mint hogy otthon marad a zavaros és szomorú gondolataival. A jó közérzete érdekében tartózkodjon sokat a természetben, sétáljon. Semmi sem olyan borzasztó, mint amilyennek látszik. Nézzen a világra és az életre pozitívabb életszemlélettel.

Tehát mire számíthatnak a Szűzek 2016-ban:

Változatos év elé néznek a szűz jegy szülöttei. Az év első felében nehézségei akadhatnak szakmai és egészségügyi téren. Sok esetben ennek saját maga az oka, mert hajlamos a dolgokat negatívnak látni, pedig erre semmi alapja sincs. A párkapcsolatban és a szerelemben pozitív elmozdulás várható 2016-ban.



Skorpió: Éves horoszkóp

A 2016-os éves horoszkóp szerint a skorpiók a csillagok nagyvonalú támogatására számíthatnak. Ez elsősorban a a Marsnak köszönhető, amely kitartással, koncentrációval és sok energiával ajándékozza meg. Igaz, hogy az év eleje egy kicsit akadozva indul, de miután a skorpió kipihente magát, újra minden olajozottan folyik, és a kitűzött céljait eléri 2016-ban. Különösen az év második fele lesz sikeres, amikor semmi nem állhat az útjában. Elmondhatjuk, hogy minden szempontból pozitív lesz ez az év, mert rendelkezik az ehhez szükséges elkötelezettséggel és fegyelemmel.

Párkapcsolati horoszkóp 2016

A szerelemben a legjobb lehetőségei ebben az évben lesznek a skorpiónak. Botrány, közelség, intimitás, család, gyerek, mindez beletartozik. A skorpiók az erotika mesterei,ezért nehezükre esik kívánságaikat és kisugárzásukat visszafogni. Ha a szerelem vagy egy viszony véget ér, könnyen talál más társat magának. A flört, a rajongás, a szerelem, a mások szeretete a skorpió számára nagy önbizalmat ad. Minden adott tehát ahhoz, hogy szerelem terén remek éve legyen.

Munka / szakmai horoszkóp 2016

Az elsősorban az év második felében jelentkező munkahelyi krízist a skorpió szülötte nyugalommal kezeli. Mindig kész a változásra, vállalja a rizikót, és keményen dolgozik. A kihívások, átalakulások munka terén nem jelentenek számára problémát. Ezekből is jelesre vizsgázik. Az új évben még bátrabb és kezdeményezőbb lesz, könnyen elenged dolgokat, még önállóbban hoz döntéseket, és remekül meglátja az új lehetőségeket. A 2016-os év előléptetést is tartogathat számára.




Egészségügyi horoszkóp 2016

Ha a kezében akarja tartani állandóan az irányítást minden és mindenki felett, előfordulhat ebben az évben, hogy többször remegni fog. Megfelelő mennyiségű alvásra, kikapcsolódásra, aktív pihenésre, sportra lesz szüksége.

Tehát mire számíthatnak a Skorpiók 2016-ban:

A nehéz idők hátrahagyása 2016-ban könnyű feladat lesz a skorpió számára. Elérkezik az a mágikus pillanat, amikor mindent maga mögött hagy, teljes fordulatot vesz, anélkül, hogy egyszer is hátranézne.
Több skorpió szülötte játszik ebben az évben az első ligában.
A csillagok állása nagyon jó, mindenben támogatást nyújtanak. Egyedül, amire vigyáznia kell, az a testi ereje.



Rák: Éves horoszkóp

A 2016-os éves horoszkóp a rák jegyben születettek esetében azt mutatja, hogy az idén jó eséllyel tudják megvalósítani titkos álmaikat. Ebben segíteni fog az a hatalmas lendület, amit még az előző évből hozott magával. Ajánlott az elővigyázatosság, ha azt hiszi, hogy minden magától működik, és mindent rózsaszín ködön keresztül szemlél. Fontos, hogy visszakerüljön a realitások talajára, mert csak akkor számíthat sikerre, ha az eseményeket reálisan szemléli. Mindehhez a Jupitertől megfelelő mennyiségű erőt és energiát kap, használja fel értelmesen. Mindenek előtt legyen elégedett azzal amit eddig élete során elért. Aki túl magasra tör, könnyen a mélybe zuhanhat.

Párkapcsolati horoszkóp 2016

A rák a 2016-os évben szerelem terén gyakran szerelmes teenager-nek érzi magát. Ami a kívülállók számára fejetlenségnek tűnik, a valóságban nem az. Annak ellenére, hogy pillangók repkednek a hasában, pontosan tudja, mit kell tennie és mit nem. Aki még egyedülálló, ebben az évben reménykedhet. A rákok számára sok esetben megszólalnak az esküvői harangok. Ideális társat találhatnak a skorpió, a halak és a rákok között.

Munka / szakmai horoszkóp 2016

A rákokra hivatás terén két lehetőség vár, vagy továbbképzés, vagy állásváltoztatás. Új kihívásokra kell számítania minden rák jegyben születettnek. A mostani munkahelyén nincsen továbblépési lehetősége. ha a továbbképzést választja az állásváltoztatás helyett, ez nem fogja valóra váltani elképzeléseit, vágyait. ne habozzon, a rák építhet saját egzisztenciájára, stabil lábakon áll, és néha egy ugrás a hideg vízbe felfrissülést hoz. Legyen bátor, tegye azt, amit szeretne.




Egészségügyi horoszkóp 2016

Fogja vissza magát egy kicsit. A sok stressz és izgalom árt az egészségének és az általános közérzetének. Különösen az év második felében gazdálkodjon okosan energiáival. Fontos, hogy pihenőket iktasson életébe, és alaposan kikapcsolódjon.Ha betartja ezt, akkor a 2016-os év nem tartogat az Ön számára komoly egészségügyi problémát.

Tehát mire számíthatnak a Rákok 2016-ban:

Az éves horoszkóp erre az évre a rákok számára egy pozitív, tapasztalatokkal és fontos információkkal teli évet ígér. Az Ön pozitív energiája, lendülete könnyen átragad a környezetére. Boldog és elégedett emberek veszik körül. Az idén nagy személyes változásokon megy keresztül, és olyan ismeretek birtokába jut, amelyektől érettebb és kiegyensúlyozottabb lesz.



Oroszlán: Éves horoszkóp

Az oroszlánok a 2016-os ingyenes éves horoszkóp szerint úgy érzik magukat ebben az évben mintha egy nagy építkezésen lennének. Az élet minden területén valami megváltozik átépítésre kerül, megújul. Időről időre nyugtalansággá fajulhat, lesznek olyan szakaszok, amikor a káosz uralkodik, de az oroszán jegy szülöttei egyedül megbirkóznak ezekkel. Elmondhatjuk tehát, hogy az oroszlánok a saját jövőjük sikeres “építőmesterei”. Fontos, hogy nyugodtan lásson a feladataihoz, semmit se hamarkodjon el. Az év első fele lesz zűrzavaros, de 2016 nyarától minden jól alakul, úgy ahogy az oroszlán szeretné.

Párkapcsolati horoszkóp 2016

Elsősorban az év első felében különböző bolygók erősítik az oroszlán hódítási szándékait. Fiatalos lendülettel ugrik felest szerelmi kalandokba. A még egyedülállóak is nagy eséllyel találják meg egy életre partnerüket. A párkapcsolatban élőknél, ahol az oroszláné a döntő szó, felfokozódnak a szenvedélyek és a vidám hangulat lesz a jellemző. Feszültség csak abból adódhat, ha az oroszlán jegy szülötte valamit túlzásba visz, és ha mindig mindennek az Ő elképzelése szerint kell történnie.

Munka / szakmai horoszkóp 2016

Szakmai kérdésekben az oroszlán érvényesíti akaratát. Időről időre a csata hevében gyakran elnyom és megsért másokat, amit aztán később megbán. Különösen az év első felében nem lát tisztán, ezért jó néhány baklövést elkövet. Ennek következménye, hogy egy csokor virággal vagy egy üveg itallal bocsánatot kell kérnie. Az év második fele alkalmas arra, hogy a nehezebb feladatait megoldja, szerződéseket kössön, tisztázza anyagi helyzetét és hatósági ügyeket intézzen.




Egészségügyi horoszkóp 2016

Az oroszlán számára a jelszó a tánc. Ebben találja meg az egyensúlyt,ebben ragyog, és élvezi a pezsgő hangulatot. Karizmatikusan lebeg a parkett felett Egész évben az az érzése, hogy hegyeket tudna megmozgatni. A kimerültségig képes dolgozni, és számára eddig ismeretlen sportok kipróbálására is ráveszi magát. Az év első felében vigyázzon jobban egészségére, törődjön többet magával, ne zsigerelje ki testét teljesen.

Tehát mire számíthatnak az Oroszlánok 2016-ban:

Az oroszlán szülöttek egész éve úgy fog pezsegni, mint egy frissen kitöltött pohár pezsgőben a buborék. Egy egyedülálló csillagképet kap ajándékba. Május 7-ig a Mars a jegyében tartózkodik. Ez az oroszlán jegyben születettek számára azt jelenti, hogy azt sem tudják mint csináljanak energiáikkal és életerejükkel, minden akadályt elhárítanak maguk elől. A csillagok a tenyerükön hordozzák őket, magabiztosak és határozottak lesznek. Az időhiány néha problémát okozhat.



Nyilas: Éves horoszkóp

A 2016-os éves horoszkóp a nyilas jegyben születettek számára egy felgyorsult évkezdést ígérnek. Lesznek olyan helyzetek, amikor hullámvasútban érzi magát, egyszer fent, egyszer lent. Ez az időszak azonban csak átmeneti, és újra nyugalom költözik az életébe. Az éves előrejelzés szerint az év elején meg kell tennie bizonyos előkészületeket ahhoz, hogy a későbbiekben elérje a kívánt sikereket. A nyilasok számára fontos, hogy nyugodtan és kellő türelemmel lásson a feladataihoz, a sietség és az erőszakosság nem az Ő világa.

Párkapcsolati horoszkóp 2016

Egy utazás vagy rövid kirándulás során a nyilas szülöttek szerelmi életében történik egy s más.A nyilasok temperamentumától többen lángra kapnak. A hódítási kedve ebben az évben mérhetetlen, a legboldogabb pillanatokat elsősorban a négy fal között éli meg. A nyilasok közül néhányan összeköltöznek partnerükkel, néhányan házasságot kötnek. Az egyedülállóknak is biztatóak az előrejelzések, hallgassanak barátaik tanácsaira szerelem terén. A lehetőségek adottak ebben az évben,használja ki őket.

Munka / szakmai horoszkóp 2016

A tavalyi év teljesítménykényszere és akadályai nélkül ebben az évben a nyilasok koncentráltabban és szívesebben dolgoznak. Hegyeket tud megmozgatni. Nő a bátorsága, tagadhatatlan a tehetsége, ezek a legjobb feltételezések a 2016-os évre. Az érvényesülés, előrelépés időpontja a nyári hónapokra tehető.




Egészségügyi horoszkóp 2016

A nyilas jegy szülötte használja a szabadidejét a feltöltődésre és kikapcsolódásra, nem pedig önmaga kizsigerelésére. A hangulata és a kondíciója egyaránt remek formát mutat. Nem árt, ha néhány hétvégét egészsége érdekében aktív pihenéssel, kikapcsolódással tölt. Ügyeljen arra is, hogy eleget aludjon.

Tehát mire számíthatnak a Nyilasok 2016-ban:

Azokat az embereket, akik a nyilas jegy szülöttei ebben az évben szokatlan és csodálatos erő jellemzi. Ha úgy érzi, hogy számára kedvező, és ez szabaddá teszi, vonakodás nélkül szabadul meg a terheitől, minden régi szokástól, emberektől, akik ártanak neki. Meg is érdemli ezt a könnyedséget. Kapcsolatok felbomlása, egészségügyi problémák már a múlté, jobb idők köszöntenek be az idén. Higgyen a horoszkópjának. Elsősorban az év első felében lesz tele energiával. Az év második felében néhány szituációban legyen diplomatikus.



Mérleg: Éves horoszkóp

A 2016-os éves horoszkóp a mérlegek számára remek évkezdést mutat, és a jó hangulatukat a világon semmi nem tudja elrontani.Csodálatos módon ez az állapot sokáig tart, egészen júniusig mosoly bujkál az ajkai között, és tele van energiával. Semmi nem tartóztathatja fel, tele van lendülettel. Az eufóriás hangulat ellenére ügyeljen arra, hogy ne vállalja túl magát. Kiváltképp a munkában vállalhat többet, mint amennyit teljesíteni tud. Az év második felében vigyázzon jobban pénzügyeire, ellenőrizze jobban kiadásait.

Párkapcsolati horoszkóp 2016

A félénk mérlegeknek a szerelemben nehézségeik lesznek, az erős egyéniségű mérlegek még erősebbek lesznek. Az új év gondoktól terhes lesz. A mérlegek szeretik a harmóniát, és akiket nyomaszt, ha tisztázniuk kell dolgokat, és döntéseket kell hozniuk, most szembe kell nézniük a tényekkel, és világossá kell tenniük álláspontjukat. Ebbe beletartozik egy új kapcsolat is. A 2016-os év az elengedés éve a mérleg szülöttek számára. Most szembesülni fog azzal, hogy képes erre, és jó stratégának is bizonyul.

Munka / szakmai horoszkóp 2016

Az új évben a mérlegek úgy érezhetik, hogy útjuk göröngyökkel, akadályokkal van kirakva. Bizony ebben az évben rengeteg munka vár a jegy szülötteire. Ami biztató, hogy mindig lesznek szerencsés változások, amelyek megmutatják a helyes utat. Leginkább a nyári hónapokban profitálhat a szerencsés véletlenekből. Az év első felében helyezze a hangsúlyt a csapatmunkára, meglátja az ebben szerzett tapasztalatait a későbbiekben jól tudja kamatoztatni.




Egészségügyi horoszkóp 2016

A mérlegeknek egészség terén nincs aggodalomra okuk. Az év elején a Neptun hatására érzékennyé válnak, és komolyan elgondolkodnak az életéről. Különösen nyáron figyeljenek arra, hogy a kitűzött célok elérése érdekében ne terheljék túl magukat. Az év vezérfonala legyen a mértékletesség.

Tehát mire számíthatnak a Mérlegek 2016-ban:

Amiről a szűz jegyben születettek az elmúlt időszakban álmodoztak, az most a Szaturnusz jóvoltából a mérleg jegyében születettek ajtaján kopogtat.
A Szaturnusz nem engedi meg a felületességet, életképes vezetést és rendet kíván meg az életében. Különösen az év első fele kívánja ezt Öntől, de nincs ok az aggodalomra, mert a 2016-os előrejelzés szerint a Szaturnusz segíteni fog ebben. A Mars egész évben gondoskodik a megfelelő lendületről. Egyes döntések segíteni fognak a múltbeli hibák kijavításában.



Halak: Éves horoszkóp

A halak jegy szülöttei azzal kezdik a 2016-os évet, amivel az előzőt befejezték Nagytakarítást végeznek az életükben, és újra mindent ragyogóvá akarnak tenni. Ennek is meg vannak a veszélyei, és nem is érzi testileg lelkileg mindig alkalmasnak rá magát, ezért takarékoskodjon energiájával. A 2016-os éves horoszkóp szerint kritikus szakaszai lesznek az életének, amelyeket azonban jól tud kezelni.
A megszerzett tapasztalatokkal megerősödve kerül ki a helyzetekből, és készen áll a változásokra. Ez lehetséges a szerelemben, a partnerkapcsolataiban, vagy a hivatásában, vagy az élet más területein. Még ha év közben a halak számára nem is tűnik fel, év végén szembesül azzal, hogy több mindent elért, mint amire gondolt vagy számított.

Párkapcsolati horoszkóp 2016

Halak ne feledjék a 2016-os évben, hogy a szerelem vakká tesz. Gyorsan beleesik a szerelem csapdájába, és csak később veszi észre, hogy a szerelem első látásra nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Elsősorban 2016 elején a flörtölései csak szalmalángok, a szikrahullásokat tartsa kordában.
Az év második felében ez azonban megváltozik, jobb lesz, és az év vége felé a szerelmi életét úgy jellemezheti a halak jegy szülötte, hogy az övé lett a jackpot. Ha tartós kapcsolata van, az év első hónapjaiban turbékolni fognak, még akkor is, ha nem mindig értenek mindenben egyet. Ezen a halak ne sopánkodjanak, mert nyáron a párkapcsolatuk újra az élet napos oldalára kerül.

Munka / szakmai horoszkóp 2016

Minden halak jegyben születettnek a 2016-os év a munka területén nagy kihívásokat tartogat. Mindezek tetejére még különböző frontokon harcok várhatóak, ezért nagyon fontos, hogy ne higgyen vakon mindegyik kollégájának, illetve kolléganőjének. Különösen fontos az óvatosság 2016 első három hónapjában. Ezek ellenére a halak jegyben születetteknek jó évük lesz, mert a megfontoltságuk, előrelátásuk segíti a zaklatott periódusok átvészelését. A 2016-os év, egy sikeres évnek ígérkezik azoknak a halaknak, akik önálló vállalkozás létrehozásán gondolkodnak.




Egészségügyi horoszkóp 2016

A halak a 2016-os évben jó egészségnek örvendenek, kiváló kondícióban vannak, és remek a hangulatuk is. Ezek ismeretében mi bajuk lehetne egészség terén? Azok a halak, akik gyengébb idegzetűek, azok is csak jóra számíthatnak, még akkor is amikor nagyon leterheltek. A remek kilátások és előrejelzések ellenére ügyeljen arra, hogy semmit se vigyen túlzásba. Egészség szempontjából remek éve lesz a halaknak.

Tehát mire számíthatnak a Halak 2016-ban:

A 2016-os év az előrejelzések szerint a halak jegyben születettek számára egy nagyon jó év lesz. Ez az év az élet minden területén pozitív változásokat, előrelépéseket hoz. Nem csak a párkapcsolatok terén, hanem a hivatás területén is kedvezően állnak a csillagok. Az év elején felléphet néhány zavaró tényező, amelyeket azonban bravúrosan megold.




Bak: Éves horoszkóp

A 2016-os ingyenes éves horoszkóp a bak jegy szülötteinek nagyon sikeres évet ígér. Ehhez igazából nem kell tennie semmi különöset, csak a megfelelő időben a megfelelő döntést hozni. Sokaknak kikerekedik a szemük attól, hogy a bak számára milyen felajzottan indul az újév, és ez a lendület és jókedv egészen május végéig kitart.Ez a szakasz a bakoknak nagy rizikóvállalást mutat, ez azonban semmi esetre sem jelent rosszat, inkább nagy előnyöket ígér. Februártól áprilisig ugyanis a bak jegy szülöttei letehetik a jövőbeli sikereik alapjait. Az év legsikeresebb hónapjai, ami a szerencsét, sikert és anyagi jólétet illeti a bakok számára a nyári hónapok, amikor is semmi sem zavarhatja ezt meg.

Párkapcsolati horoszkóp 2016

A hűvös, visszafogott bak, aki nem szívesen fedi fel érzéseit, az új évben teljesen felengednek. A csillagok kedvező állása miatt pezseg az idén Ön körül az élet, függetlenül attól, hogy egyedülálló, vagy párkapcsolatban él. Ennek ellenére ha párkapcsolatban él, nincs más választása, mint hogy felülvizsgálja a szerepét. mint szerelmi partner. Néhány kapcsolat nem éli túl a próbaidő, illetve a változás folyamatát. Jó azonban az, hogy a bak érzelmesebb lesz.

Munka / szakmai horoszkóp 2016

A bakok életcélja, hogy a ranglétrán mindig fenn álljanak.A Plútóval és a Szaturnusszal a hátuk mögött az idei éves horoszkóp szerint ez sokaknak sikerülni is fog, többen vezető állásba is kerülnek a jegy szülöttei közül. Ehhez azonban meg kell nyerni a területi harcokat, le kell győzni a konkurenciát. Az idén minden energiáját a karrierépítésbe fogja fektetni, de be fogja látni azt is, hogy a siker és a karrier nem minden az életben. Gondoljon arra, hogy a gazdag lelki élet, mindenekelőtt a családdal és a barátokkal megerősíti az embert a nehéz időkben.




Egészségügyi horoszkóp 2016

Az érzelmek és az értelem viaskodnak 2016-ban azokban az emberekben, akik a bak jegyében születtek. Az érzelmek meg akarnak szabadulni az értelem szabályaiból. Ugyan akkor a bakok félnek attól, hogy elveszíthetik az ellenőrzést elért státuszuk felett. Teremtsen harmóniát az értelem és érzelmei között, különben tartalékai kimerülnek.
A kimerültség állapota nem ad okot a kétségbeesésre, ez a lelki kedélyállapot segélykiáltása.

Tehát mire számíthat egy Bak 2016-ban:

Az év elején lehetnek kisebb viharos időszakok a bak jegy szülötteinek az életében, de ezek elenyészőek lesznek. A megpróbáltatásokkal sikeresen megbirkózik. Ebben céltudatossága, kitartása és ambíciói segítik. Ezen felül hatással lesznek Önre a bika és a kos jegyekben álló bolygók, így az emberi kapcsolatai javulni fognak.
Néha olyan érzése lesz, hogy szem elől tévesztette a célját, ezért radikális lépésekre ragadtatná magát. Ne tegye, mert céljai eléréséhez számolhat a csillagok támogatására, amelyek segítségével minden sziklát körülhajózhat.




Ikrek: Éves horoszkóp

Igazán eredményes évet ígér az Ikreknek a 2016-os éves horoszkóp. Elsősorban a szerelem és munka tekintetében várják sikerek. Azonban az eredmények nem jönnek maguktól, tenni is kell értük. A Szaturnusz és a Plútó együttállása biztosítja a kellő energiát és tettre készséget. Ez alapján akár a nagyobb álmok megvalósulása is elérhető közelségbe kerülhet.

Párkapcsolati horoszkóp 2016

Kompromisszumok, akadályok, elválások már mind a múlt problémái, amik az Ikrek mögött állnak. A holnap már egy szebb élet ígéretét hordozza. Minden, amire 2016-ban vágynak már itt áll a küszöbön, hála a csillagoknak. Mindazonáltal az Ikrek csak akkor találnak rá a vágyaik beteljesedésére, ha egy célra és egy partnerre összpontosítják a figyelmüket. Több szórakozás, szex és kaland vár rájuk. Gondoljanak rá, hogy a feltétel nélküli boldogság teljes figyelmet igényel.

Munka / szakmai horoszkóp 2016

A siker gyümölcseit 2016-ban a Szaturnusszal maga mögött érheti el. Segíteni fog abban, hogy a céljait mindig szem előtt tarthassa. Májusban az Uránusz fogja felébreszteni a szabadság szellemét. Szabaduljon meg a régi kötelezettségektől, és üzleti kapcsolatoktól, vágjon bele új dolgokba. Ebben az időszakban verhetetlen lesz, bármibe is kezd bele. Azoknak, akik a médiában, kereskedőként vagy eladóként dolgoznak ez nagyon könnyen fog menni. A 2016-os éves horoszkóp alapján idén nem vár az Ikrekre olyan kemény munkás időszak, mint amilyen eddig volt.




Egészségügyi horoszkóp 2016

Az Ikrek számára ajánlott, hogy a munka mellett iktasson be rendszeresen pihenőidőszakokat is, ne feledkezzenek el a kikapcsolódásról sem! Meg kell fogadniuk, hogy nem fogadják el azt, hogy nem megy, csak azért mert túl sok a tenni való. Különben később bánni fogják, hogy nem vágtak bele, csak azért mert úgy tűnt, hogy túl sok energia befektetéssel járna. Ezek az emberek később csak álmodozhatnak arról, hogy bárcsak újra “túl elfoglaltak” lennének.

Tehát mire számíthat egy Ikrek 2016-ban:

A csillagok végre kiengedik a kéziféket és szabad utat adnak. A 2016-os év mintha csak az Ikrek számára készült volna. Az éves horoszkóp sok változatosságot, nagy esélyeket és sikereket ígér. Mivel az Ikrek a leg rugalmasabb csillagjegyek közé tartozik, lazán fognak menni a dolgok. Az újdonságok kipróbálása nem fog nehézségeket okozni, épp ellenkezőleg! Egyedülálló tehetséggel hozza ki a legjobbat minden szituációból. Ha vannak nyertesei a 2016-os évnek, akkor azok minden bizonnyal az Ikrek.